A tél számos kihívást jelent szemünk számára. A hideg, száraz levegő, a korai szürkület, a havas tájakon a magas UV sugárzás és akkor a bepárásodott lencsék okozta kellemetlenségről még nem is beszéltünk. Mit tehetünk ezek ellen? Hogyan óvjuk télen a szemünket? Erről kérdeztük Molnár Judit Esztert, az Essilor szakértőjét.

UV Extra TÉL: Melyik termék vagy fejlesztés az, amelyet mindenképp ajánlana a téli időszakban a szemüveget viselőknek?

Molnár Judit Eszter: Télen és nyáron is az a legfontosabb, hogy az éleslátás biztosítása mellett is megkapja a szem a folyamatos védelmet. Legyen szó napsugarakról vagy a monitorokból áradó kék fényről, védelemre szükség van. Hogy ne kelljen többféle szemüveget megvásárolni és magunknál hordani, ezért én a fényre sötétedő lencséket szoktam kiemelni a kínálatunkból. Ezek ugyanis minden helyzetben megfelelő segítséget nyújtanak.

UV Extra TÉL: Mit tudnak ezek a lencsék?

Molnár Judit Eszter: A legfontosabb, hogy akik Transitions lencsét viselnek azoknak az éleslátás és az UV védelem is garantált. Méghozzá külön eszköz nélkül, hiszen a látásjavító szemüveg ez esetben, köszönhetően a fényre sötétedő lencsének, véd is. Az Essilor által alkalmazott technológiának köszönhetően a lencsék nagyon gyorsan követik a fény változásait. Így aki mondjuk kilép a hüttéből a sípályára, az sem fog egy pillanatra sem védelem nélkül maradni.

UV Extra TÉL: Milyen dioptriával működik ez a technológia?

Molnár Judit Eszter: Független a korrekciótól, tehát bárki számára elérhető, ez is az egyik előnye. A másik, ami szintén fontos, hogy nemcsak a napsugarak ellen biztosít védelmet, hanem a télen-nyáron jelentős terhelést jelentő kék fény ellen is. Ez utóbbi egyre több gondot okoz, hiszen rengeteg időt töltünk a monitorok előtt vagy a telefonunkra szegezett tekintettel. Ezért a legjobb megoldás, ha a látásjavító eszköz, amit viselünk a böngészés, játék vagy munka közben, eleve megóv a káros hatásoktól.

UV Extra TÉL: Vezetés közben is használható ez a lencse?

Molnár Judit Eszter: Igen. Az autók szélvédője az UV sugárzás jelentős részét megszűri, ezért sok fényre sötétedő lencse nem működik az autóban. De a Transition család tagjai között találhatunk olyan terméket, amelyek kifejezetten a sofőrök igényeire lettek szabva, ezek a kocsiban is reagálnak a fény változására. Tudjuk milyen fontos, hogy az autóvezetők élesen lássanak és ne fáradjon el hamar a szemük.

UV Extra TÉL: Milyen egyéb téli tippek vannak még az Essilor tarsolyában?

Molnár Judit Eszter: A párásodás ellen is felvettük a harcot. Egyedülálló az Optifog lencséknél használt technológiánk, ami nullára csökkenti a párásodást.

UV Extra TÉL: Ez hogyan lehetséges? Hiszen a víz lecsapódik a hideg felületekre, amikor belépünk egy meleg helyiségbe?

Molnár Judit Eszter: Az Essilor nem víztaszító réteggel, hanem a vizet vonzó és vékony filmréteggé alakító megoldással vette fel a harcot a párával. Így a víz ugyan ott van a lencséken, de nem okoz torzítást, nem homályosítja el a látást. így egyetlen percre sem kell lemondani az éles látás élményéről!