
UV Extra
Miért UV Extra a neve kampányunknak?
Mert extra erős UV terhelés éri a szemet, mely ellen extra erős védelemre van szüksége szemünknek.
Kampányunk célja az UV sugárzás szemünkre gyakorolt káros hatásainak a megismertetése, szaktanácsadás a megfelelő védelem lehetőségeiről, megoldásairól.
Miről szól az UV Extra kampány?
Az UV Extra kampány célja
Mindenki számára ismert a napsütés káros UV sugárzása, azonban a megkérdezettek 90%-a először bőre védelmére gondol. Keveseknek jut eszébe, hogy látását is védenie kell, hiszen szemünk fokozott veszélyben van a káros UV sugárakkal szemben.
A Magyar Látszerész Szövetség meglátása szerint a szemüveg, és kontaktlencse viselők nagy része nem tudja, hogy az általa használt látásjavító eszköz megvédi-e a szemét az UV káros, rövidtávú, vagy akár maradandó károsodást okozó hatásaitól (pl.: korai szürkehályog). A szemüveg-, és kontaktlencse gyártók felkészültek a problémára, termékeik nagy része tökéletes védelmet nyújt a viselője számára.
Célunk, hogy a felhasználók kijelölt szaküzletekben, UV szakértők segítségével megismerhessék az elérhető megoldásokat, különös tekintettel a már használt dioptriás korrekciók, és eszközök esetében.

Extra figyelmet fordítunk a gyermekek látásának megóvására, számukra külön szűrővizsgálatokat szervezünk.

Felnőtteknek személyre szabott szakmai tanácsadást nyújtunk látásának megóvása érdekében.

Szeretnénk segítséget nyújtani az idősebb korosztálynak, aki fokozottabb veszélyben van a maradandó szemkárosodásokkal szemben.
Hogyan segítünk?
Térjen be a kampányban résztvevő optikák bármelyikébe és kérje UV szakértő kolléga segítségét. A szakértő bevizsgálja a hozott eszközt és megállapítja, hogy megfelelő védelmet nyújt-e viselőjének. Ezen felül további szakmai tanácsokkal látja el az érdeklődőt annak érdekében, hogy az Ő és családja látása biztonságban legyen.

Napszemüveg
Fontos, hogy vizsgáltassuk meg és hordjuk napszemüvegünket! Nagyon kevesen használnak napszemüveget, ezzel veszélyeztetve látásukat.

Optikai szemüveg
Igen, egy dioptriás optikai szemüveg is rendelkezhet megfelelő UV szűrővel! A szemüveglencse gyártók kiváló megoldásokat kínálnak!

Kontaktlencse
Léteznek UV szűrős lencsék, de mivel nem fedik le teljesen a szemünket, nem elegendőek UV védelem szempontjából.


Résztvevő optikák
Tekintse meg a kampányban résztvevő optikák listáját, keresse meg az Önhöz legközelebb eső üzletet térképünk segítségével!
Keresés
Kattintson a következő gombra a térképes kereső indításához!

Médiamegjelenések
A szemet érő nagy mennyiségű UV rövid- és hosszú távú károsító hatást fejt ki.
Hosszú távon lassan és fájdalommentesen vezet a látás romlásához, vagy rosszindulatú elváltozások megjelenéséhez. Rövid, de erőteljes behatása pedig fájdalmas gyulladásokat, hirtelen látásromlást okozhat.
Tekintse meg riportjainkat, interjúinkat, tájékozódjon a részletekről!

Kossuth Rádió - Információs Magazin - UV Extra riport
Blog
Szakmai cikkek
Támogatóink







Támogatói tudásbázis
Essilor – Crizal UVédd magad!
Itt a nyár, itt az UV! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringhetnek sokak fejében a melegebb idő beköszöntével, hiszen ilyenkor nyáron, amikor magasabb a napsütéses órák száma jobban előtérbe kerül az UV védelem problémaköre. Keresse az Essilor szemüveglencséket Crizal UV fényvédelemmel és Transitions fényre sötétedő kivitelben!
HOYA – Szemem fényе
Bár az UV-sugárzás veszélyei miatt a nyaralásra indulók kétharmada vásárol bőrvédő készítményeket, a látásukért sokkal kevesebben aggódnak. Érdemes tudni, hogy a 0-11-ig terjedő UV-skálán már a 3-mas erősséggel jelzett, enyhe UV-sugárzás esetén is érdemes folyamatosan 100% UV-védelmet biztosító szemüveget viselnünk.
Noptiker – STARLITE PhotoCrome
Az optikai iparág fejlődik, egyre több és több lehetőséget biztosítva nekünk arra, hogy kitűnő szolgáltatást nyújthassunk vásárlóinknak. Egyre kifinomultabb technológiák teszik az életünket könnyebbé, mi pedig mindent megteszünk, hogy lépést tartsunk az újdonságokkal.
ZEISS – UVProtect technológia
Az UV mindig jelen van. Az UV-védelem mindenkinek jár. Teljes UV-védelem minden színtelen ZEISS lencsén. Egész nap, minden nap. ZEISS Lencsék UVProtect Technológiával.
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Ha szeretne értesülni legfrissebb híreinkről, kampányainkról, iratkozzon fel hírlevelünkre.
Az UV Extra kampány szervezője a Magyar Látszerész Szövetség.
Címünk
1151 Budapest
Horváth M. u. 2
Kapcsolat
szovetseg@optika.hu
(06-1) 320-3085
(06-30) 394-6990